Atigris informatika a professzionális informatika
Atigris  
Kilencszeres Microsoft Gold Partner | "A Microsoft legkiemelkedőbb infrastruktúra- és licenc partnere az Atigris Informatika"
Navigációs hivatkozások kihagyása
Kezdőlap
Céginfo
Microsoft licenc
Microsoft szolgáltatások
Közbeszerzés
IT biztonság
Navigációs hivatkozások kihagyása

Microsoft szoftver licencek

Híreink

Élesben is bizonyított az Elektronikus Beszámoló rendszer

2009.07.22.

Az Atigris ZRt az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium Céginformációs Szolgálata számára sikeresen elkészítette és átadta az Elektronikus Beszámoló (E-Beszámoló) rendszert. A rendszer a jogszabályi előírásoknak megfelelően képes megjeleníteni a Céginformációs Szolgálat számára elektronikusan beküldött, az adott cégre vonatkozó mérleget, eredménykimutatást és a jogszabály által előírt egyéb kötelezően benyújtandó céges dokumentumokat (pl. kiegészítő melléklet, könyvvizsgálói jelentés).

A rendszer kiépítése során elektronikusan kapcsolódni kellett az Ügyfélkapu rendszeréhez, az APEH és a MÁK rendszeréhez, illetve az IRM Pénzügyi rendszeréhez, valamint el kellett készíteni az APEH „ABEV” rendszeréhez illeszkedő Beszámoló nyomtatványt is a megfelelő ellenőrzésekkel.

A rendszer működése során meghatározott szabályrendszer alapján vizsgálja a beküldött Elektronikus beszámolókat, illetve a Céginformációs Szolgálat alkalmazottai külön erre a célra fejlesztett belső felületen képesek ellenőrizni a beszámoló mellé csatolt elektronikus űrlap adattartalmát is, a jogszabályban előírt véletlenszerű kiválasztás segítségével.

A rendszer működtetéséhez az Atigris ZRt 7*24 órás támogatási szolgáltatást nyújt, ügyeleti rendszere segítségével. Az adatbázis – a 2009 május 1 után elektronikus úton beküldött beszámolókkal – már most több mint 225.000 cég és vállalkozás éves beszámolóját tartalmazza és szolgáltatja a weben - díjmentesen.

A rendszer megtekinthető: www.e-beszamolo.irm.hu

Ugrás a lap tetejére.
Ugrás a kezdőlapra.


Microsoft Gold Certified Partner
Advanced Infrastructure Solutions Information Worker Solutions Licensing Solutions Microsoft Business Solutions Networking Infrastructure Solutions
Microsoft Data Management Solutions Mobility Solutions Security Solutions Custom Development Solutions

Microsoft Certified Business Solutions Partner

ISO 9001

SPLA, SaaS, hosting

Vienna 

Magyar Ingatlan Kínálat - Budapest, Balaton,
Határon túl,
Akadálymentes ingatlanok